Weöres Sándor:

CANZONE
------------------------ feleségemnek

Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felõled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem s lettél egyszerre társa,
elvéve tõle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdõ volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtûz elõl;
és kunyhóm összedõl,
ha benne otthonod meg nem találtad.

Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
szinte öröktõl ismerõs a testem,
fejemnek fészke ott a kebleden,
s nem szégyen, ha elõtted könnybe estem,
semmit se titkolok s õs-ismerõsen
jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
imbolygó szánalom,
vagy éji égen csillagkérdezõ szem.

A megtépett ideg, e rossz kuvik,
szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
kicsinyke úrnõ, térdedhez búvik
s elszunnyad az érzékiség kutyája;
és benn a Fénykirály, az örök ember,
még hallgat, tán nem tudja szép neved,
s nem mond ítéletet,
így vár piros ruhában, szerelemben.