Vészi Endre:

MEGINT CSAK JÓZSEF ATTILÁRÓL

Miért tegezzem én magát?

hisz életében sem tegeztem,

pedig maga az oxigén

rézfonalakból sodort isten,

aki beszélni tanított

nem számolva, hogy széndioxid

és tömény kizsákmányolás

halottai között forogsz itt,

te kemény sovány csillagom,

ki szavaidat nekünk adtad,

te kemény, sovány csillagunk

apánk, anyánk és kishúgunk vagy,

te értünk voltál sínrefekvő

a kis öngyilkos Magyarország

nyelvünkre adtad szép igénket,

a legkeserűbb szörnyű ostyát

a legkeserűbb örökséget,

hogy kitartsunk az igaz mellett,

hogy követeljük annyiunknak

kenyeret, lakást és szerelmet,

te konok rögeszménk, te számok

nem összegezett végtelenje,

te külváros, kit pernye bombáz,

te napos terek tiszta rendje!

soványan sietsz a Ligetbe,

halomba gyűlik az idő,

s mint verseiden, gömbölyű

hasát nézi a kicsi nő,

s az égen ragyog ádámcsutkád,

s a csöndben ég komoly szavad;

kibírtad volna hatvan éved

ha nem vág ketté a vonat?

1965.